1. MI szakmai nap célja

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai és Informatikai Intézete tekintettel a mesterséges intelligencia oktatásának, kutatásának, fejlesztésének és felhasználásának a jelentőségére 2024. április 16-án kedden Mesterséges Intelligencia szakmai napot és ennek részeként konferenciát és szakmai kiállítást rendez a PTE TTK Vargha Damján konferenciateremben. Az eseményen a mesterséges intelligencia oktatásával, kutatásával, fejlesztésével és alkalmazásával foglalkozó akadémiai és felsőoktatási kutatók, illetve oktatók mellett a témakörben érdekelt szervezetek és vállalatok szakértői tartanak előadást és mutatják be tevékenységüket.

A konferencia szervezői három célt fogalmaztak meg:

  • a mesterséges intelligencia felhasználásának és fejlesztésének elméleti és gyakorlati megközelítésű bemutatása (esettanulmány jelleggel), annak érdekében, hogy a hallgatóság minél több oldalról és szempontból megérthesse a MI kutatásának és felhasználásának jelentőségét és lehetőségeit.

  • a kötelező szakmai gyakorlat előtt álló informatikus alapszakos hallgatók megismerhessék a résztvevő szervezetek gyakornoki és junior programjait, illetve az ezekre való belépéshez szükséges feltételeket (szakmai tudás, kompetenciák, készségek skillek). A rendezvény a plenáris előadások mellett kiemelt figyelmet fordít, teret és helyszínt ad a szervezetek bemutatkozására és a HR-es jellegű tevékenységeire.

  • fórum és szintér biztosítása a PTE Természettudományi Kar és az MI kutatásával, fejlesztésével, oktatásával és felhasználásával foglakozó szervezetek közötti képzési és kutatási együttműködések megalapozására.

2. Védnökség

A Mesterséges Intelligencia szakmai nap a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar vezetőségének engedélyével és pártolásával, valamint a Körber Hungária Kft. támogatásával kerül megrendezésre.

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar részéről a rendezvényt Dr. Trócsányi András dékán, Prof. Dr. Tóth László tudományos dékánhelyettes, és Prof. Dr. Pap Margit intézetigazgató engedélyezi.

3. Szervezés

A Mesterséges Intelligencia szakmai nappal kapcsolatos operatív szervezői tevékenységet és az esemény koordinációját a PTE TTK Matematikai és Informatikai Intézet adjunktusa, dr. Lendvai Tamás egyetemi adjunktus, szakmai gyakorlat felelős, vállalati kapcsolati referens végzi.

A Mesterséges Intelligencia szakmai nappal és a hatáskörébe tartozó területekkel kapcsolatos bármely ügyben kereshető az alábbi elérhetőségeken:

4. Helyszín

A Mesterséges Intelligencia szaknap rendezvénynek a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti Campusa ad otthont. A Campus címe: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.

4.1. Campus térkép

4.2. Konferenciaterem

Az előadásokra a PTE Vargha Damján konferenciateremben kerül sor. A konferenciaterem 160 fő befogadására alkalmas, mikrofonnal, kihangosítással, laptoppal, valamint full hd felbontású projektorral és négy méter széles vetítővászonnal felszerelt.

5.3. Kiállítótér

A Mesterséges Intelligencia szaknapon az előadások mellett, a konferenciaterem közvetlen közelében elhelyezkedő két folyosón, választható standos vagy roll-up-os megjelenési lehetőséget - és asztalokat - biztosítunk a HR-es tevékenységekhez, karrierprogramok, gyakornoki programok, szakmai gyakorlatos pozíciók ismertetéséhez az előadó vállalatok részére.

5.4. Talking zone

A standok közelében elhelyezkedő asztalok mellett kényelmes lehetőséget biztosítunk a szervezetek és a hallgatók közötti egyeztetésekre, megbeszélésekre.

6. Programterv

A Mesterséges Intelligencia szaknap két szekcióból áll. Az első szekció a rövid megnyitót követően 10:00 és 12:30 között a mesterséges intelligencia kutatására és oktatására vonatkozó 20 perces akadémiai és felsőoktatási előadásokra kerül sor, 13:00-tól pedig a mesterséges intelligencia fejlesztésére és alkalmazására vonatkozó szintén 20 perces előadások hangzanak el a versenyszféra szervezeteitől. Az előadásokkal párhuzamosan, a konferenciaterem közvetlen közelében lévő folyosókon a szervezetek standok mellett mutatkoznak be és ismertetik gyakornoki programjaikat.

6.1. Délelőtti szekció

Szervezetek az előzetes regisztráció alapján:

  • Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labor - Érdi Krausz Gábor
  • Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar
  • Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
  • Pécsi Tudományegyetem Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Központ

6.2. Délutáni szekció

Szervezetek az előzetes regisztráció alapján:

  • Körber Hungária Kft.
  • SAP Hungary Kft.
  • Contrall Kft.
  • Webstar Csoport Kft.
  • suIT SOLUTIONS
  • Neuron Solutions Kft.

7. Parkolási lehetőség

A résztvevő vállalatok részére a Campus területén biztosított a parkolási lehetőség, illetve a fenntartott parkolóhely. Ehhez azonban a regisztrációs űrlapon árpilis 8. hétfőig kérjük beküldeni a szükséges adatokat. A parkoló az Ifjúság útjáról közelíthető meg.

8. Regisztráció

Az eseményen való megjelenés az alábbi regisztrációt követően minden résztvevő és/vagy előadó és kiállító vállalat részére ingyenes. A regisztráció határideje 2024. március 29. péntek 24:00.

9. Kontakt

10. Egyeztetési lehetőség

A Mesterséges Intelligencia szaknappal kapcsolatos, illetve a hatáskörömbe tartozó bármely ügyben és kérdésben kereshető vagyok az alábbi elérhetőségeken:

  • Email:
  • Telefon: 06-30-409-7718
  • MS Teams: hétfő / csütörtök / péntek délelőtt (előzetes időpont megbeszélést követően).